Kovács Hajnal - Forró Ramóna növendéke -
a Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém megyei Zeneiskolások V. Furulyaversenyén,
korcsoportjában egyedüliként,
arany minősítést szerzett!
|
Kedves Gyerekek!
Gratulálunk a sok szép produkcióért minden résztvevőnek!
A zsűrinek igen nehéz dolga volt, hiszen mindannyian felkészültek voltatok.
A gálára a következő gyerekek jutottak be:
A kamara csoportok a következők:
A gálaműsorral kapcsolatban kérdezzétek tanáraitokat, velük tudjátok megbeszélni, hogy mely darabokkal fogtok fellépni. A gála 2017.04.12-én lesz 18 órakor a Brunszvik-Beethoven Művelődési Központban
A zsűri mindenkinek nagy szeretettel gratulál és köszönik a szép délutánt! Sikeres gálaszereplést kívánnak!
Mégegyszer gratulálunk mindenkinek, sok örömet szereztetek tanáraitoknak, szüleiteknek!
|
Tóth Szonja, Csőgör Róbert Tanár Úr növendéke,
a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyen
Kiemelt Arany minősítést ért el.
Gratulálunk!

|
A "Ki-Mit-Tud? 2016" eredményei
Kedves Gyerekek!
Gratulálunk a sok szép produkcióért minden résztvevőnek! A zsűrinek igen nehéz dolga volt, hiszen mindannyian felkészültek voltatok.
A gálára a következő gyerekek jutottak be:
Balogh Lili
Beke Éva Otília
Rácz Benedek
Seeman Gábriel (marimba és trombita)
Balogh Balázs
Kállay Blanka
Pálinkás Panna
Bódi Véda Ajsa (improvizáció)
Seres Boglárka
Boross Kinga
Süller Flóra
Izsák Béla
Raffael Hanna
Bánki Bettina
Papp László
Szigeti Dóra
A kamara csoportok a következők:
Szabó Ádám - Botos Benedek
Bokács-Füredi Kamilla - Vékony Vanda - Tarjányi Enikő
Varga Vivien - Tóth Johanna
Tóth Johanna - Tóth Viola
A gálaműsorral kapcsolatban kérdezzétek tanáraitokat, velük tudjátok megbeszélni, hogy mely darabokkal fogtok fellépni.
A zsűri mindenkinek nagy szeretettel gratulál és köszönik a szép délutánt! Sikeres gálaszereplést kívánnak!
Mégegyszer gratulálunk mindenkinek, sok örömet szereztetek tanáraitoknak, szüleiteknek!
|
|
Az érdi Regionális Furulya-klarinét Versenyen a következő eredmények születtek:
Mednyánszky Erzsébet - furulya - III. helyezés
Felkészítő tanárok:
Buxbaum Bernadett - trombita
Dr. Kőszeginé Gál Andrea - zongora korrepetitor
Gratulálunk a versenyzőnek és tanárainak!
|
A Pesovár Ferenc Fejér Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny február 27-i, Soponyán rendezett döntőjén született eredmények:
Osuszd Otília - kiemelt arany minősítés
Tóth trió - kiemelt arany minősítés -
Tóth Szonja, Tóth Botond, Tóth Máté
Váli pengetősök - arany minősítés
Domak Luca, Tóth Máté, Tóth Botond
Felkészítő tanár:
Csőgör Róbert
Gratulálunk a versenyzőknek és tanáruknak!
|
|
A szombathelyi Sistrum 2015 Zenei Versenyeken a új eredmények születtek:
Fekete Ádám - gitár - bronz minősítés
Felkészítő tanár:
Csinády Krisztina
Raffael Hanna - cselló - bronz minősítés
Felkészítő tanár:
Bódi Árpád
Gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak!
|
A szombathelyi Sistrum 2015 Zenei Versenyeken a új eredmény született:
Gordonka modorban - cselló trió - bronz minősítés
Raffael Hanna Pálinkás Panna Nagy Lilla
Felkészítő tanár:
Bódi Árpád
Gratulálunk a versenyzőknek és tanáruknak!
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
|
2. oldal / 3 |